Magamról:

1989-ben születtem a hajdúság fővárosában Debrecenben. Életemet viszont a fürdözők mekkájában Hajdúszoboszlón élem.
A szövéssel kapcsolatos tudományomat a nádudvari Népi Kismesterségek szakiskolájában szereztem, ahol nemcsak a szakmám rejtelmeit tanitották meg
számomra hanem a hagyományőrzés fontosságát is. A megszerzet tudásomat folyamatosan gyakorlom és folyamatosan törekszem arra, hogy mind
az a szépség ami a múltban jelen volt a jövő számára is megmaradjon.

Munkáim örömöt, békességet és megnyugvást teremtenek számomra. Jó nézelődést kívánok minden kedves látogatomnak. Remélem a szötteseim elnyerik tetszésüket/tetszéteseket.
Edigi legnagyobb eredményeim: Népművészet Ifjú Mestere.

Békéscsabai országos pályázaton egyéni 1 helyezés

Junior Prima díj 2012. Kis videó link: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=I_lw69JsBoQ

http://www.youtube.com/watch?v=bZ-75UBlwuc

 

Ahonan a szövőszékem és a fonalaim rendelem: keziszoves.hu

 

A szövőszék kialakulásának története:

 

A szövés két egymásra merőleges, egymással kereszteződő fonalrendszerből áll. A függőlegesen haladó fonalak a láncfonalak ezek alkotják a láncrendszert. Ezek közé szádnyíláson vetik be vízszintesen haladó vetülékfonalakat, s így alakul ki a vetülék rendszer s egyben a szövet is.

 

Az első kezdeti szövőszerkezetek olyanok lehettek,mint az indián zsákszövő keretek: két oszlop közé egy kötelet feszítettek ki, amiről szabadon lógtak a láncfonalak. A felvető szálak rendszerint selyemfűből, indiánkenderből, hosszában hasított eper és cédrusfa kérgéből, alkalom adtán pedig bölényszőrből készültek. Ezek az
alapanyagok elég merevek és erősek voltak ahhoz, hogy aránylak párhuzamosan álljanak szövés közben. A szövés fentről lefelé haladt. Amint egyre finomabb, vékonyabb fonalat tudtak készíteni, meg kellett oldani a láncfonalak párhuzamosan tartását, kifeszítését.

 

A szövőkereten már a fakeretre vetették fel a láncfonalakat és a kisméretű, csontból vagy fából készült eszközzel húzták át a láncfonalak között a vetülékfonalat. Ezzel a
szerkezettel finomabb, lágyabb, de csak igen kismértékű textilt tudtak készíteni.

 

Már az őskorban kialakult a szövőállvány. Felső rúdjára rögzítették a láncfonalakat, aljukra pedig agyagsúlyokat kötöztek. Ezek biztosították a felvetés feszességét.
A pálcával szétválasztott láncfonalak között vetették át a rúdra felcsavart vetülékfonalat. A szétválasztó pálca segítségével szorították a vetüléket a készülő textilhez.

 

Az egyiptomiak szövőállványa egy nagy szövőkerethez hasonlított leginkább. Ez is függőleges volt, de lentről haladtak a szövésben. A két szövő, a keret két oldalánál guggolva egymásnak adogatták a vetülékfonalat, így akár két méter széles textilt is készítettek. Középen két cséppálcát helyeztek el, amelyek a láncfonalat szétválasztották.
A vetülékfonalat egy bot segítségével szorították a szövethez. A legfinomabb lennel dolgoztak, nagyon vékony len szövetet készítettek.

 

Az ógörög és ó mai szövőszékek megegyeztek az őskori láncnehezékes szövőállványokkal, csak kifinomultabbak voltak. Finoman megmunkált faállványon,
apró agyagsúlyokkal feszítették ki a láncfonalakat. Szétválasztásukra cséppálcákat használtak. A szövés fentről lefelé haladt. Len és gyapjú textileket készítettek.

 

A XII. századra az ókori szövőállvány kicsit tovább fejlődött. Hasonló szerkezet volt mint a mai álló szövőkeret. A felső és oldal rudakat ( amikre a láncfonalakat felvetették),
lánc és áruhengerre cserélték. Így a felvetés hossza sokszorosára nőtt. A hengereket egy feszítőszerkezettel rögzítették, így a láncfonalakat folyamatosan feszítésben tarthatták. A szádnyílás könnyebb szétválasztására pedig felfedezték a pálcanyüstöket. Ezek a szádfához hasonlóan működtek. A láncfonalakat egyesével hol egy pálca átfúrt nyílásába, hol két pálca közé fogták. Így minden második szál hol egy-egy lyukba, hol egy-egy nyílásba került. A fálcanyüst két végüknél összefogva, mint egy hintát lengették, ez biztosította a szádnyílást.

 

Kínában évezredekkel korábban már feltalálták a vízszintes szövőszéket. Európában a XII.-XIV.- ik században az arabkereskedők közvetítésével terjedt el ez a merőben új
szerkezet. A láncfonalakat a lánchenger és az áruhenger között feszítőszerkezet feszíti meg. Megjelenik a szálanként mozgatható, a szádnyílást biztosító nyüstrendszer, amelyet lábal irányítottak, illetve egy ember külön csak ezeket mozgatta a mintának megfelelően. A szálakat már lengőborda szorította a textilhez. Ez a szövőszékek már nagyon hasonlítottak a mai fekvőszövőszékekhez.

 

A XIV. századtól gyakorlatilag olyan szövőszékeket használtak mint a mai egyszerű parasztszövőszékek. A nyüstök lábítóval való mozgatása és a lengőborda egysterű szerkezetek mégis sok időbe telt eljutni idáig. A szövőszék fejlődése együtt alakult a szövéshet felhasznált anyagok feldogozóiparának fejlődésével is.

 

A nagy felfedezések korában, ahogy kialakult a kontinensek közti kereskedelem, felfedezték a selyemet, lent, pamutot, kendert, gyapjút szerte a világon, újabb kihívások elé állítva a szövőszék fejlesztőit.

 

A kis szövőmesterek céhekbe tömörültek majd kialakultak a szövőmanufaktúrák. Az ipari forradalmat részben a szövőgépek feltalálása robbantotta ki.
1733-ban John Kay a repülővetélőt, 1738-ban pedig Paul Lewis új fonógépet készített. dmund Cartwright 1787-ben olyan szövőgépet tervezett amely megalapította az angol könnyűipart. A nagy nuyugati manufaktúrák gyárakká fejlődtek és megjelent a tömegtermelés. Franciaországban 1801-ben a párizsi világkiállításon nyert díjat Jacqvard mester azontalálmánya, amely karton lyukkártyák segítségével gépiesítette a takácsminta szövését. A háziipar mely a városokból kiszorult ugyan, a gépek forradalmában nem halt el, de megmaradt a vidéki emberek önálló tevékénységének. Egyiptomban és más keleti országokban ma is szőnyegszövő manifakturák működnek.

 

Utoljára de nem utolsó sorban meg kell még említeni a különböző nomád szövőszerkezeteket. Ezek párhuzamosan alakultak, fejlődtek az Európai szövőszékkel együtt.

 

Indiában a vízszintes szövőszék alakult ki, de sokkal kezdetlegesebb formában mint Kínában.
Afrikában is vízszintes felvetéseket készítenek, de szövőkeret vagy szövőszék nélkül, egysterűen egy nagy kőhöz kötözik a láncfonalak egyik végét, a másikat pedig a derekukhoz, vagy egy fához erősítik.
A dél- amerikai indiánok, szintén csak a felvetést készítik el, cséppálcákkal, félnyüstökkel dolgozva, a vetülék fonalat átalvetővel vetik be és a felvetést a derekukhoz kötve feszítik ki.
A nomád arabok a nagy csomózott vagy kili szőnyegeiket néhol még ma is, egyszerűen úgy készítik, hogy a felvetést a földön kifeszítik, és a készülő szőnyegen guggolva, a föld felett pár centire dolgoznak.
Ezek az egyszerű szerkezetek a Föld minden táján megtalálhatóak, mobilak, könnyűek és szinte bármilyen textilt készíthetnek rajtuk.